VÉDŐSZENTÜNK SZENT JÓZSEF

SZENT JÓZSEF Dávid családjából származott (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József jó ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán mégis feleségül vette jegyesét. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. (Mt 1, 18-24; Mt 2, 1-12) A veszély elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le. (Mt 2, 13-23) Itt ács volt. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, de félreértés miatt nyomát vesztették, és csak harmadnap találták meg a templomban. Ezután visszatértek Názáretbe. (Lk 2, 39-52) Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük.

Franz Joseph Dobyaschofsky (1818-1867)

Szent József a kis Jézussal (1863)
olaj, vászon 87 x 47 cm

Látható a Katolikus Múzeumban, Esztergomban

A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója.

 

Bár az őskeresztények szép emléket állított Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. A 9. században született reichenaui kolostor "szentek listáján" szerepel. Március 19 megünneplése a 14. században kezdett terjedni a nyugati országok templomaiban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését.

 

Ünnepe május 1.


Szent József  

Forrás: Diós István - A szentek élete                   

A Szent István Társulatnál megjelent két kötet elektronikus változata


 

Szent József

a munkás

 

Istenünk, te adtad a törvényt, hogy az ember dolgozzék,

és részt vegyen teremtő munkádban.

Segíts jóságoddal, hogy Szent József példájára és oltalmával úgy dolgozzunk, ahogy megparancsoltad, és elnyerjük tőled a jutalmat, amelyet megígértél.

 

Idén az ünnepi szentmisét 10 órakor Dr. Paskai László bíboros atya tartotta

Az ünnepi szentmiséről és az azt követő majálisról készült képek itt tekinthetők meg.

 


Május 1. Szent József, a munkás

 

KEZDŐÉNEK            Zsolt 127, 1-2

Boldog mindenki, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár.

Kezed munkájából élhetsz, boldog leszel, és jól megy sorod. Alleluja.

 

KÖNYÖRGÉS

Istenünk, te adtad a törvényt, hogy az ember dolgozzék

és részt vegyen teremtő munkádban.

Segíts jóságoddal,

hogy Szent József példájára és oltalmával úgy dolgozzunk,

ahogy megparancsoltad,

és elnyerjük tőled a jutalmat, amelyet megígértél.

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,

aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,

Isten mindörökkön-örökké.

 

FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS

Irgalmasság forrása, fölséges Istenünk, tekints adományainkra,

amelyeket Szent József emlékezetén felajánlunk neked,

és add kegyesen,

hogy ez az áldozat kéréseinknek hathatós támogatása legyen.

Krisztus, a mi Urunk által.

 

 ÁLDOZÁSI ÉNEK     Kol 3, 17

Akár mondtok, akár tesztek valamit,

tegyetek mindent Urunk Jézus nevében,

így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának. Alleluja.

 

ÁLDOZÁS UTÁNI KÖNYÖRGÉS

Urunk, Istenünk, mennyei lakomával tápláltál minket.

Könyörögve kérünk,

hogy mi, akik szívünkben hordozzuk szeretetednek zálogát,

Szent József példájára

mindig a zavartalan béke áldásában éljünk.

Krisztus, a mi Urunk által.