Nyári miserend júliusban és augusztusban

Előre hirdetjük, hogy az idei évtől július és augusztus hónapokra nyári miserendet vezetünk be. Vasárnaponként délelőtt ½ 10 órakor lesz a szentmise templomunkban. A Szemeretelepi templomban pedig reggel ½ 8 órakor és este 7 órakor lesznek a szentmisék. Szeptembertől vissza áll az általános miserend.

Jézus Szíve Főünnepe

Pénteken lesz Jézus Szíve főünnepe, a szemeretelepi templomban 18:40-től énekeljük a Jézus Szíve litániát, majd 19 órától ünnepi szentmise lesz.

Úrnapja

Jövő vasárnap Úrnapja lesz! A szentmise után úrnapi körmenetet tartunk! Kérjük a szülőket, hogy hozzák a gyermekeket, hogy szórják a virágszirmokat. Kérjük azokat a csoportokat akik a díszítésben segítenek, hogy készítsék az idén is az oltárokat. Egyben ebben a szentmisében adunk hálát az elmúlt tanévért a Te Deum éneklésével.

Templom takarítása

Nagy szeretettel várunk önkéntes jelentkezőket aki szombatonként vállalnák templomunk takarítását. Kérjük jelentkezzenek a sekrestyében.

Családi tábor a Jézus Szíve nővéreknél

A Jézus Szíve Nővérek Társasága akik a Főplébánián szolgálnak, családi tábort szerveznek június 30- július 3-ig Tiszavasváron. Ez egy lelkigyakorlatos tábor a házaspároknak és a gyerekeknek egyaránt. A házaspárok kapcsolatának megerősítése, Istenkapcsolatuk elmélyülése fontos feladata a tábornak. Azokat a családokat várjuk, ahol mindkét szülő el tud jönni és a legkisebb táborozó betöltötte a 3. életévét. Jelentkezni a mellékelt e-mail címen lehet: jezusszivetaborok@gmail.com

Autós zarándoklat

Május 28-án szombaton Bajna községbe zarándokolunk autókkal. Jelentkezni Galicza Évánál, bővebb információk a plakáton olvashatók.

Május 1. Templombúcsú

Május 1-én, vasárnap ünnepeljük Munkás Szent József emléknapját, templomunk védőszentjét. Délelőtt 10:30 órakor lesz az ünnepi szentmise melyet Blanckenstein Miklós Pestszentimrei plébános atya mutat be. Szeretettel várunk mindenkit erre az ünnepi szentmisére és az azt követő agapéra.

Virágvasárnap

Jövő hét vasárnap Virágvasárnap, az ünnepélyes barkaszentelés a szentmise elején lesz. Virágvasárnappal elkezdődik a Nagyhét. A Nagyhétnek a tervezet menete hátul a plakáton olvasható, jövő héten vasárnap hirdetjük a pontos időpontokat. Külön kérjük a ministránsokat, hogy jöjjenek a szertartásokra!

Gyóntatás Nagyhétfőn

Április 11-én, nagyhétfőn külön gyónási alkalom lesz délután 5 órától ameddig lesznek gyónók. Több atya is fog gyóntatni. Használjuk ki ezt a külön alkalmat.