plébániai előtető készült

Az Önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően a tegnapi és a mai napon elkészült a plébánia bejárata fölé a tető. Az erről készült kéepeket az alábbi albumban lehet megnézni.

Ugyancsak az Önkornmányzat anyagi támogatásával valósulhatott meg a korszerűbb fűtés a sekrestyében egy légkondiciónáló által, ami nyáron hűteni, télen pedig fűteni tudja sekrestyét, így kiválhatjuk a nem túl jó hatásfokú gázkonvektort.

A templom bejárata előtti lépcső megújulását is az Önkormányzat által kiírt pályázatnak köszönhetjük.

Rózsafüzért Imádkozók Országos Találkozója

Október 3-án, szombaton lesz a Rózsafüzért Imádkozók VI. Országos Találkozója a budapesti Rózsafüzér Királynéja templomban. Templomunk csoportja is részt vesz ezen. Aki szívesen csatlakozna hozzájuk, kérem, hogy Galicza Évát keresse meg!

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Október 3-án, szombaton lesz a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. A nap programja itt olvasható.

Indulás: reggel 8 órakor a plébániától.

Az esti szentmise ezen a napon elmarad!

meghívó fiatalok (középiskolások és annál idősebbek) számára

Ha szeretnéd hitedet elmélyíteni, ha érdekel, miért és miben hiszünk, nagy szeretettel várunk beszélgetéssorozatunk első alkalmára szeptember 18-án, pénteken este ½ 8-kor a plébánián. Terveink szerint 2 hetente fogunk találkozni.

Az alábbi témákról fogunk beszélgetni:

  1. alkalom: Isten csodálatos életre hívott
  2. alkalom: Hazatérés az Atyához
  3. alkalom: Arra születtél, hogy világosságban élj!
  4. alkalom: Ha akarod, átformálhatod a világot
  5. alkalom: Eljegyzésed lakomája / A szentmise szerepe
  6. alkalom: Szeretnél jó testvérek között élni?
  7. alkalom: A pusztában lángoló tűz
  8. alkalom: A legnagyobb kincs benned van

plébánia takarítása

A plébánia felújítása a következő napokban befejeződik, ezért szeretném kérni a testvérek segítségét abban, hogy a plébánia újra lakható és használható legyen. Ennek első lépéseként 27-én, szombaton délelőtt 9 órától kerítenénk sort a plébánia épületének kitakarítására. Minden segítséget szívesen fogadunk!