A pápa üzenete a missziók 99. világnapjára
Az Egyház arra kapott küldetést, hogy felébressze a reményt egy olyan világban, amelyre sötét árnyak vetülnek.
Tanítványain keresztül, akiket minden néphez küldött, s akiket titokzatos módon ma is kísér, az Úr Jézus folytatja a reményt adó szolgálatát az emberiség számára. Ma is lehajol minden szegényhez, szenvedőhöz, kétségbeesetthez és a gonosz által elnyomotthoz, hogy „sebeikre a vigasztalás olaját és a remény borát öntse”.
Emlékeztetek minden megkeresztelt hívőt egyetemes hivatására, arra, hogy a Lélek erejével és mindennapi elköteleződés révén misszionáriussá váljon a népek között, és tanúságot tegyen arról a nagy reményről, amelyet az Úr Jézus adott nekünk.
Mindezt Isten stílusában tegyük: közelséggel, együttérzéssel és gyengédséggel, személyes kapcsolatot ápolva testvéreinkkel konkrét élethelyzetükben. Gyakran ők lesznek azok, akik megtanítanak bennünket reménnyel élni. A személyes kapcsolat révén pedig közvetíteni tudjuk az Úr együttérző szívének szeretetét.
Jézus emberi és isteni szívében Isten minden ember szívéhez akar szólni, hogy mindenkit szeretetéhez vonzzon. „Mi arra kaptunk meghívást, hogy ezt a küldetést folytassuk: hogy Krisztus szívének és az Atya szeretetének jeleivé váljunk, átölelve az egész világot.”
Krisztus megváltó halálában és feltámadásában vagyunk megkeresztelve, az Úr húsvétjában, amely a történelem örök tavaszát nyitja meg. Ezért mi „a tavasz emberei” vagyunk, tekintetünk mindig reménnyel teli, és ezt a reményt mindenkivel meg akarjuk osztani, mert Krisztusban „hisszük és tudjuk, hogy a halál és a gyűlölet nem az emberi lét utolsó szavai”.
A remény misszionáriusai az imádság emberei, mert „a remélő ember imádkozó ember”
És arra buzdítalak mindnyájatokat, gyermekek, fiatalok, felnőttek, idősek, hogy életetek tanúságtételével, imádságotokkal, áldozataitokkal és nagylelkűségetekkel aktívan vegyetek részt a közös evangelizáló küldetésében.
A teljes szöveg olvasható:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-remeny-misszionariusai-nepek-kozott-papa-uzenete-missziok-99-vilagnapjara






You must be logged in to post a comment.