Csákyliget, az egykori Ganztelep, Pestszentlôrinc Vecséshez közel esô részén helyezkedik el. Tulajdonképpen két részbôl állt: Ganztelepbôl és Ganzkertvárosból, amelyeket együtt neveztek el 1939-ben Szent István Kertvárosnak, majd 1941-ben a Teleki-kormány külügyminisztere után Csákyligetnek. Eredeti nevét a hatalmas fôvárosi gyárkomplexumról kapta. Története 1911-ben azzal kezdôdött, hogy a Ganz Danubius
Gép-, Vagon- és Hajógyár, illetve a Ganz és Társa Villamossági Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. újabb üzemet akart létesíteni, ezért a fôváros mellett, Vecsés határában területet vásárolt. A bôvítés azonban elmaradt, és a gyárnak valamit kezdeni kellett a területtel.
Ezért 1926-tól saját dolgozóinak felparcellázta az Üllôi út bal oldalára esô részt.
Ez lett a Ganztelep, ahol egy évvel késôbb 400 igen szegény sorsú család élt. Ôk deszkából és egyéb olcsó építôanyagból nyomorúságos viskókat emeltek maguknak, ezért – a Historia Domus szerint – a korabeliek e településrészt „ládavárosnak” nevezték.
Ganzkertváros az Üllôi út másik oldalán késôbb alakult ki. Itt az Országos Földigénylô Bizottság határozata alapján szerezte meg a gyár a területet, és parcellázta ki szövetkezetbe tömörült munkásainak és alkalmazottjainak. A parcellák kifizetéséhez a gyár kedvezményeket adott, és segített az olykor olcsóbb, bontásból származó építôanyag beszerzésében. Azonban maga a közösség öntevékenyen is szervezkedett. Létrehozták a Ganzkertvárosi Háztulajdonosok Szövetkezetét, amely mindent megtett a két telep fejlôdése és Vecséstôl való elszakadása érdekében. 1934-ben már jegyzôi kirendeltség mûködött, 1935-tôl rendelkeztek saját temetôvel, ahol a Ganz-gyár ajándékaként kereszt és harang is volt.
1930-ban kb. 1600 fô élt a két telepen, sok volt a gyerek, ezért 1932. január 1-jén Kuthy Ferenc református kántor kezdeményezésére bérelt helyiségekben állami elemi iskola nyílt. Egy budakeszi hölgy sarokházat építtetett, amelynek földszinti részét boltok nyitásához, emeletét pedig 2 tanterem kialakításához adta bérbe. További bôvítésre a sarokház melletti épületben volt lehetôség. 237 gyerekkel és négy tanítóval meg is kezdôdött az oktatás. A két telepen élô, zömmel katolikus lakosság lelkigondozásáról a Váci Egyházmegyéhez tartozó vecsési, illetve az 1925-tôl önállóvá váló vecséstelepi plébániának kellett
gondoskodni. Amikor megnyílt az állami iskola, hitoktatás ügyében jelentkezett Radványi Béla vecséstelepi plébános, de jelezte, hogy a nagy távolság miatt mégsem tudja elvállalni. Egyelôre Bárány Rózsi szerzetes hitoktató járt ki Pestszentlôrincrôl, aki villamossal könnyen meg tudta közelíteni az iskolát. 1933-tól egyre nagyobb igény volt arra, hogy helyben szentmisék is legyenek. A szükségkápolnát az állami iskolában alakították ki, de nem az emeletes, hanem a mellette lévô földszintes épületben. Itt a termeket összenyitották, és az egyik végében zárható oltárfülkét építettek.
A kápolna felszerelésé re Oltáregylet alakult. A költségeket a közösség maga viselte. Zitterbarter Ede fôvárosi tisztviselô haranglábat készíttetett, és rövidesen összegyûlt a pénz a harangra is.
A szentmiséket a Vecsésteleprôl kijáró káplánok vagy hitoktatók tartották. A Historia Domus elsônek Stolek Kálmánt említi, mint a két telep lelkigondozóját. Ôt Falu Imre káplán követte, aki már ki is költözött Ganztelepre, és sokat segített az iskolakápolna berendezésében.
1936. november 5-re elkészült és használhatóvá vált a háromszobás lelkészlak.
1937-tôl Ganztelep kihelyezett káplánság lett. Falu Imre utódja, Schwarcz József hitoktató, az új plébániaépület elsô lakója, mint lelkészhelyettes már jogot kapott a püspöktôl a szentségek kiszolgáltatására, mivel mindkét telep távol volt a plébániától. Rövid tartózkodás után azonban visszahívták Vecséstelepre.
Az iskolakápolna fenntartására a ganztelepiek vallásalapi segélyt kértek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól, majd lépéseket tettek egy önálló, helyi hitoktatói állás megszervezése érdekében. Ebben az ügyben az állami iskola igazgatója fordult a püspökhöz, hogy eszközölje ki a minisztérium kedvezô döntését. Ekkor már az iskolába 516 gyerek járt, köztük 360 volt katolikus, és a hitoktatás megoldása egyre nagyobb gondot
jelentett.
A törekvés sikerrel járt, és még 1937-ben kiküldték Serfôzô Ferencet hitoktatónak, aki több mint 50 évig látta el az itteni hívek lelkigondozását.
Ganztelepet 1938. január 1-jétôl önálló lelkészség rangjára emelték, és a püspök terepszemléje után a ceglédi esperes kerületbôl a pestvidéki alsó kerülethez csatolták. Ennek esperese a pestszentlôrinci plébános Wimmerth (1941-tôl Vereczkey) Béla volt.
Megalakult az önálló egyházközség, megválasztották a képviselô-testületet. Ôk maguk vetették ki az egyházadót, amibôl a lelkészt, kántort, harangozót fizették. A lelkészlak miatt még tekintélyes összegû, 8000 pengô adósságuk keletkezett, aminek törlesztéséhez kölcsönt kellett felvenni, azonban távlati célnak egy templom építését tekintették.
A hívek száma ekkor kb. 3000 fô volt, akiknek a két összenyitott osztályterembôl álló kápolna kicsinek bizonyult. Szentmisék alkalmával több hívô volt kívül, mint bent a teremben. Az Oltáregylet segítségével a kápolnát egyre jobban felszerelték. A védôszent, Szent József szobra mellett Jézus Szíve- és Mária-szobrokat, keresztelôkutat állítottak fel, oltárszônyeget, templomi zászlót vásároltak. A területet, ahol a misék alatt a hívek kívül álltak, fallal vették körül.
Templom építésére a lelkészlak mellett, a Szent István téren nyílt lehetôség. Ezt
a területet a Ganz-gyár még a telepek parcellázásakor jelölte ki azzal, hogy ott bármelyik felekezet építkezhet. 1937-ben bocsátották a katolikus egyházközség rendelkezésére, és a következô év elején telekkönyvi átírása is megtörtént. 1939-ben Krebs János fôvárosi tervezô elkészítette az építendô templom távlati képét. Ezt képeslapokon sokszorosították, és árusították. A pénz elôteremtése céljából Templomépítô Bizottság alakult, amely az Oltáregyesülettel együtt gyakran tartott teaesteket, az iskolaigazgató felesége
segítségével elôadásokat, amelyek bevételei szintén a templomépítési alapot gyarapították.
1940-ben egy idôs hölgy, Maizner Ilona telkét és házát ellátás fejében a templomra
hagyta. Kérése az volt, hogy az ingatlanok eladása után az értük kapott pénzt kultúrház építésére fordítsák. Utóbbi nem valósult meg, mert az összegbôl a lelkészlaknál keletkezett adósságot törlesztették. Az egyesületi élet kultúrház nélkül is fejlôdött. 1941-ben Katolikus Kör alakult, amely 220 tagot számlált, és létrejöttek ifjúsági szervezetek is.
Az 1938 óta a templom építésére összegyûlt pénzbôl építôanyagot vásároltak, ami 1942-ben már tekintélyes mennyiséget tett ki. Megbízták a képeslapot készítô Krebs Jánost a tervek és költségvetés készítésével. Francia-román stílusú, torony nélküli templomot tervezett, amelynek költsége 70 000 pengô lett volna. Kiderült, hogy Krebs Jánosnak nincs mérnöki végzettsége, nem építész- és mérnökkamarai tag, így nem volt jogosultsága önállóan tervek készítésére, illetve aláírására. A problémák elkerülése érdekében Krebs társult Jámbor István helyi építési vállalkozóval. Az elkészült terveket az
egyházközség elfogadta, és felküldte a püspökségre. A költségvetés és az anyagszámadások összeállítása alkalmával azonban kiderült, hogy a két tervezô összeférhetetlen, és egyikük sem megbízható. A szükséges dokumentumokat ugyanis hónapok alatt sem tudták átadni. Serfôzô Ferenc plébános kérte a püspökséget, adja vissza az ily módon elfogadhatatlanná vált terveket.
A háborús események miatt a két telep – 1941-tôl Csákyliget – lakói sokat szenvedtek. A Historia Domus tudósításai szerint 1940-ben szokatlanul hosszú, kemény és hideg tél volt, az élelem, tüzelô beszerzése sok nehézséggel járt. 1942-tôl jegyrendszert vezettek be, és az ellátás is akadozott. Mire megérkezett az élelem, lejártak a jegyek. A templomra összegyûjtött építôanyagot zárolták. 1943 szeptemberétôl gyakoriak voltak a légiriadók. A repülôtér közelsége miatt ugyanis az itteni lakosok jobban ki voltak téve a
bombázásoknak, mint a város kevésbé exponált részein élôk.
1944. április 3-án és 13-án a repülôteret bombázták, de a légnyomás az itteni házaknak is ártott. A halottak száma nem volt nagy, de a házakban és kertekben sok kár keletkezett. A kezdetleges óvóhelyek nem jelentettek védelmet, azokban is többen meghaltak. Elhunyt Maizner Ilona és egy egyházközségi képviselô is. Április 13. után Csákyliget 5000 lakosa közül 1300 jelentkezett ki, de ennél nagyobb volt az elköltözôk száma, mert sokan távozásukat nem dokumentálták. Katonák tucatjai haltak meg a repülôtéren is, de a lelkészlak és az iskolakápolna nem sérült.
1944. július 2-án, 7-én, 9-én újabb bombázások voltak. Az áprilisi eseményekbôl okulva a település lakói közös óvóhelyet építettek, amihez igénybe vették a templomhoz vásárolt téglát. A hívek és a plébános azonban nemcsak saját életüket óvták, hanem a katolikus hitre való áttérítéssel – és arról igazolás adásával – az üldözött zsidókat is.
Az óvóhely építése indokoltnak bizonyult, mert augusztus 9-én, szeptember 5-én újabb bombázások voltak. November 2-án tudták megtartani az utolsó szentmisét, majd november 11-én kiürítési parancs érkezett. A repülôtér megvédése érdekében a németek itt akarták felvenni az oroszokkal a harcot, de ez sikertelen kimenetelû volt. December 28-án az oroszok megszállták a telepet, majd visszaköltöztek a lakosok, akik igen rossz körülményeket találtak. 1945. január végére enyhültek a viszonyok, és az iskolakápolnát is megnyitották. A szentmiséket meg lehetett tartani, de az oroszok berendezkedtek, és segítették az egyre inkább hangadó, egyházellenes kommunisták tevékenységét.
A vármegyei vezetôség 1945-ben közigazgatásilag is elválasztotta Vecséstôl Csákyligetet és Pestszentlôrinchez csatolta, amit egyházi szempontból már korábban végrehajtottak. Már a következô évben engedélyt kapott Serfôzô Ferenc plébános arra, hogy a templom építéséhez országos gyûjtést kezdeményezzen, de a háború utáni szegénység miatt ezt nem lehetett sikeresen végrehajtani.
1947-ben új terv készült egy fiatal mérnök, Straubinger József munkájaként. Ezt megtekintve a pestszenterzsébeti plébános mint kerületi esperes egy sor kifogást emelt: például nem volt vízvezeték, hiányzott az áldoztatórács, a szentélynél mélyebben lettvolna a sekrestye, ahová a hajóból is be lehetett menni, a homlokzatra felesleges ablakokat javasolt a tervezô. A kritika alapján a váci püspök nem fogadta el a dokumentumot.
A fiatal építésznek és a plébánosnak Gerevich Tibor professzor sietett segítségére, és együtt dolgozták át a terveket.24 Az építkezés ennek alapján indult meg, és 1949-re a templom sekrestyéje, torony alatti része, valamint egy ideiglenes tetô készült el.
1950-ben államosították a csákyligeti iskolát. Bár annak egy részét még a vecséstelepi egyházközség bérelte, a közösség alakította ki az iskolakápolnát, mégis el kellett hagyniuk az épületet. Misézôhelynek csak a 6,5 × 4 m-es sekrestye állt rendelkezésre. Itt a püspök vasár- és ünnepnaponként három szentmisét engedélyezett, hogy mindenki részt vehessen valamelyiken. Az építkezést azonban nem lehetett folytatni. Az Építésügyi Minisztérium rendeletére hivatkozva lefoglalták és kölcsönként elvitték az építôanyagot:
24 000 téglát, 320 födémtéglát, 180 m gömbfát. Még az addig megépült részek állagmegóvásához sem járultak hozzá. Az intézkedés oka a repülôtér közelsége volt, ahol építési tilalmat vezettek be, és erre hivatkozva vonta vissza a kerületi Végrehajtó Bizottság a korábbi engedélyt.
1955-ben a püspökség engedélye és anyagi támogatása segítségével az építmény fölé védôtetô készült, hogy ne ázzanak a falak. 1958-ban a plébános kezdeményezte az építkezés folytatását. Ehhez az Állami Egyházügyi Hivatal hozzájárulása és a kerületi Végrehajtó Bizottság engedélye kellett, és a minisztérium csak akkor adta volna vissza az építôanyagot. A püspök a közérdekre, a „dolgozó nép kívánságára” hivatkozva kereste meg
a tanácsi illetékeseket, de ekkor még nem értek el eredményt.
1963-ban Serfôzô Ferenc újra a püspökhöz fordult segítségért az egyre inkább romnak kinézô, félbemaradt templom további építése ügyében. A püspök a szükséges munkákról leírást, fényképeket, számításokat kért. A plébános egyelôre csak állagmegóvást
tervezett, és ideiglenes építési engedélyért folyamodott a Tanácshoz az elvitt anyag viszszaadása érdekében. 1964 nyarán a Fôvárosi Tanács az Állami Egyházügyi Hivatal hozzájárulásával megadta az engedélyt az építkezés folytatására. A püspök segélyt utalt ki, ésJózsef váci püspöki helynök Munkás Szent József tiszteletére felszentelte. A háromhajós épület külsô magassága 11 m, belseje 8 m lett. A fôhajó hossza 28,8 m, szélessége
25,75 m, a szentély pedig 8,2 m × 9,48 m-t tesz ki. Az épülethez bal oldalon a sekrestye csatlakozik, amelynek toronyban végzôdik tetôzete. A templomnak egyéb tornya nincs.
1974-ben liturgikus terét Bozó Gyula tervei szerint átalakították, szembemisézô oltárt állítottak be. Az 1980-as években megépült az Alacskai úti lakótelep, ami a lakosság és a hívek számának megnövekedését hozta magával. Az 1937-tôl itt tevékenykedô, nehezen pótolható plébános utódja 1990-tôl Frank Pál szalézi szerzetes lett, aki egyúttal szemeretelepi plébános is volt. Ôt 1992-tôl 1995-ig a szintén szalézi Klinger Vilmos követte. Közben, 1993-ban az egyházmegyei határrendezések során a plébánia a Váci Egyházmegyébôl az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyéhez került.
A plébánia mai határai a következôk: Ferihegyi repülôtér keleti határa – Orgoványi szôlô u. – az erdô déli határa – Orgoványi u. (egyik oldala sem) – Baross u. (egyik oldala sem) – Csévézô út – Gyömrôi út (egyik oldala sem) – Forgó u. (egyik oldala sem) – Csap u. (egyik oldala
sem) – Sajó u. (egyik oldala sem) – Ferihegyi repülôtérre vezetô út – Nagybánya u. – Királyhágó u. – Alacskai út – városhatár.33
Plébánosok:
1937–1990 Serfôzô Ferenc plébános
1990–1992 Frank Pál SDB plébános
1992–1995 Klinger Vilmos SDB plébános
1995–1998 Siményi Ferenc plébános
1998–2001 Udvarnoky László OSPPE plébános
2001– 2014 Benke István plébániai kormányzó oldallagosan
2014-2021 Barabás Bence plébániai kormányzó
2021- 2023 Mahimai Raj Anthony plébániai kormányzó oldallagosan
2023- Vénusz Gellért plébániai kormányzó oldallagosan