Péntekenként este 7 órától hittan lesz a sekrestyében felső tagozatosok számára.
szentmise november 2-án
November 2-án, hétfőn, halottak napján, nem reggel, hanem este ½ 7-kor lesz szentmise. A szentmise végén tartjuk a szertartást a halottakért.
kiállítás templounkban
Október 31-én, szombaton, az esti szentmise után, ½ 8-kor kezdődik a templomban Ferencz Krisztina és Sárosi Dániel alkotásaiból álló kiállítás megnyitója. Sok szeretettel várunk mindenkit!
változás a miserendben Adventtől
November 28-tól, szombattól szombatonként esti szentmise nem lesz. Ezt követően adventi időben reggel 6 órakor, egyébként reggel 8 órakor lesz szentmise szombatonként. (November 28-án még nem lesz reggeli szentmise.)
plébániai előtető készült
Az Önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően a tegnapi és a mai napon elkészült a plébánia bejárata fölé a tető. Az erről készült kéepeket az alábbi albumban lehet megnézni.
Ugyancsak az Önkornmányzat anyagi támogatásával valósulhatott meg a korszerűbb fűtés a sekrestyében egy légkondiciónáló által, ami nyáron hűteni, télen pedig fűteni tudja sekrestyét, így kiválhatjuk a nem túl jó hatásfokú gázkonvektort.
A templom bejárata előtti lépcső megújulását is az Önkormányzat által kiírt pályázatnak köszönhetjük.
Rózsafüzért Imádkozók Országos Találkozója
Október 3-án, szombaton lesz a Rózsafüzért Imádkozók VI. Országos Találkozója a budapesti Rózsafüzér Királynéja templomban. Templomunk csoportja is részt vesz ezen. Aki szívesen csatlakozna hozzájuk, kérem, hogy Galicza Évát keresse meg!
Nagymarosi Ifjúsági Találkozó
Október 3-án, szombaton lesz a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. A nap programja itt olvasható.
Indulás: reggel 8 órakor a plébániától.
Az esti szentmise ezen a napon elmarad!
meghívó fiatalok (középiskolások és annál idősebbek) számára
Ha szeretnéd hitedet elmélyíteni, ha érdekel, miért és miben hiszünk, nagy szeretettel várunk beszélgetéssorozatunk első alkalmára szeptember 18-án, pénteken este ½ 8-kor a plébánián. Terveink szerint 2 hetente fogunk találkozni.
Az alábbi témákról fogunk beszélgetni:
- alkalom: Isten csodálatos életre hívott
- alkalom: Hazatérés az Atyához
- alkalom: Arra születtél, hogy világosságban élj!
- alkalom: Ha akarod, átformálhatod a világot
- alkalom: Eljegyzésed lakomája / A szentmise szerepe
- alkalom: Szeretnél jó testvérek között élni?
- alkalom: A pusztában lángoló tűz
- alkalom: A legnagyobb kincs benned van
Szent István király ünnepe
Augusztus 20-án, csütörtökön, Szent István király ünnepén 10 órakor lesz szentmise. Ezen a napon esti mise és szentségimádás nem lesz.
Szűz Mária mennybevételének ünnepe
15-én, szombaton Szűz Mária mennybevételének kötelező ünnepét tartjuk. A szentmise este ½ 7-kor lesz, így az most nem számít majd vasárnapi szentmisének!